A Debian projekt nemrég tudatta, hogy elvesztette közösségének egyik tagját. Frans Pop (fjp) augusztus 20-án hunyt el. Frans számos csomag karbantartójaként, az S/390 port támogatójaként és a Debian Installer csapat egyik legaktívabb tagjaként vett részt a Debian projekt életében. Emellett számos más területen tevékenykedett, például szerkesztője és a kiadásáért felelős vezetője volt a telepítési útmutatónak (Installation Guide) és a kiadási megjegyzéseknek. A szomorú hír itt olvasható.
A július közepén megjelent SchilliX 0.7.0 után Joerg Schilling ma bejelentette a kiadás első minor frissítését. A stuff az Oracle által kiadott legfrissebb ONNV forrásokon alapul. A projekt vezetője bejelentette, hogy mivel az Oracle nem tervez a közeljövőben frissítéseket kiadni, a következő SchilliX kiadás már az Illumos-ra fog épülni. Részletek a bejelentésben.
A Google Chrome böngésző mögött álló nyílt forrású Chromium projekt blogjában Vangelis Kokkevis arról írt néhány napja, hogy a Chromium grafikus rendszerén nagyobb átalakításokat végeztek. A munka hozadéka egyebek mellett, hogy a Chromium elkezdheti kihasználni a GPU-k jelenlétéből származó előnyöket. Részletek a bejelentésben.
Elérkezett hát az OpenOffice.org Konferencia első napja. Ez a nap inkább az OpenOffice.org projekthez közelebb álló emberek számára érdekes, mert a szokásos informális találkozóknak jött el az ideje.
Mindenesetre a programból látható, hogy az igazi – mindenki számára érdekfeszítő – nagy események holnap kezdődnek a Parlamentben a megnyitóval, majd utána az előadások hosszú sorával, és este az Open Fesztivállal. Az Open Fesztivál mindenki számára kellemes szórakozást nyújt, hiszen az NLC party mellett, kiállítás, jó néhány koncert és egyéb meglepetések várnak a Gödör Klubba látogatókra. Azt hiszem a szervezőbizottság mindent megtett, hogy az OpenOffice.org megszületésének 10. évfordulóját méltóképpen ünnepelje meg a közösség. Az ingyenes Open fesztivál mellett mindenkit szeretettel várnak a további közösségi programokra is.
Az OpenOffice.org Konferenciát a következő szervezetek támogatták: támogatók. További támogatók segítségét is nagy örömmel várják a szervezők.